Szeretetlenek
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 3,990
Description
Sokan megfogalmazni sem tudják, mi zajlik bennük, s emiatt a teljes kilátástalanság uralkodik el rajtuk. Egy idő után pedig lelki kínjaik enyhítésére önmaguk ellen fordulnak. A környezetük és még a jól felkészült szakemberek is gyakran tehetetlenül állnak velük szemben.
A sokakat talán meghökkentő nyílt kitárulkozásuk hatalmas erővel bír, mert így nyerhet teljes betekintést az olvasó ebbe a "tébolyba" és ismerheti fel a leírtakban akár önmagát, akár valamelyik ismerősét, barátját, hozzátartozóját.
A Szeretetlenek nem orvosi szakkönyv, nem regény és nem önsegítő mű. "Csupán" egy könyv, mások mellett a borderline-nal küzdő embereknek, hogy megértsék önmagukat, és a környezetüknek, hogy megértsék őket.
Dr. Keresztes Zoltán bevezetőjével.
"Eddig attól szenvedtem, hogy mindenki "normálisnak" tart, és nem tudják felfogni, milyen, amikor csak FÁJ. Minden. Bármi."
Kneszl Beáta Carmen 1979-ben született Budapesten. Antistigma-díjas író, BPD-expert, a Borderline Tehetségekért Alapítvány vezetője. A több nemzetközi fesztiválon is bemutatott és díjazott Falkám című dokumentumfilm tanácsadója és szereplője, valamint az Én, a megbélyegzett című könyv szerzője.
publisher | Helikon Publisher |
---|---|
writer | Kneszl Beáta Carmen |
scope | 300 |
volume unit | oldal |
ISBN | 9789636206734 |
year of publication | 2025 |
binding | tabbed, cardboard |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.